Több száz idősotthonban kezdték meg fertőtlenítést a magyar katonák
Az intézményvezetők döntik el, hogy szükségük van-e a honvédség segítségére.
Az intézményvezetők döntik el, hogy szükségük van-e a honvédség segítségére.
Eddig 1500 tesztet végeztek az állományban.
Flashmobot tartottak több fővárosi helyszínen is.
Két magyar katonát hoztak haza kedden fertőzésgyanúval, az egyiküknél beigazolódott, hogy koronavírusos.
A Sarajevo Times azt írta, hogy a katonákat helikopterrel szállították haza, mindketten enyhe tüneteket mutattak.
Március elején sokadjára hosszabbították meg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározat szerint milliárdokat juttat erre a kormány.
Köztük van a paksi atomerőmű, a mátrai erőmű, az Auchan, az MTVA, a posta, a Volánbusz és a MÁV is.
A repülő a cseh irányítással sem vette fel a kapcsolatot.
A Honvédelmi Minisztérium nem árulja el, ki és miért engedélyezte, hogy a magyar hadsereg több vezetője egyenruhában legyen a Fidesz pártalapítványának rendezvényén.
Öten próbáltak Magyarországra jutni, két embert még keresnek.
A Magyar Honvédség több katonát is vezényel a déli határzárhoz.
Az „új biztonságpolitikai kihívások indokolták a Védelmi Beszerzési Ügynökség felállítását” Maróth Gáspár felügyeli.
Az éjjel rakétákat lőttek ki több iraki katonai bázisra, de a Honvédelmi Minisztérium szerint a magyar katonák biztonságban vannak.
A párt szerint a honvédelmi tárca 2018 óta nem hajlandó információkat szolgáltatni a Magyar Honvédséggel kapcsolatban.
Járdafelújítási munkálatok közben került elő.
A férfi tartalékos katona volt.
A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről nyújtott be határozati javaslatot kedden a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Nem kell megijedni, egy hadgyakorlatról érkeznek vissza a honvédség katonái, ezért a megnövekedett jelenlétük az M2, M1, M0-s autópályán.
A világ fegyverpiaca, és azon belül különösen a közép-európai növekszik, könnyen lehet, hogy tényleg jó ötlet volt a kormánytól, hogy megvett egy osztrák fegyvergyártót. Az üzletet aligha Bécs jóváhagyása nélkül ütötték nyélbe, a Fidesz az utóbbi években láthatóan Nyugat felé fordul ezen a területen. Konkrét érvekkel és számokkal azért adósak maradtak.